A tanulásról - Zámbó Ferenc Bolyai

Keresés a weboldalon

Digitális kultúra
Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

A tanulásról

Ezt kérlek feltétlen olvasd el!

Ez az oldal nem kifejezetten az informatikai ismeretek megtanulásáról szól, hanem általában a tanulásról. Hiszen a leglényegesebb dolog, amit tanulmányaid során a legszükségesebb elsajátítanod, hogy
tanulj meg tanulni!
Korunk világa dinamikusan változik. Nap mint nap újdonságok ezrei születnek, amivel saját szakmai területeden, ha nem tudsz lépést tartani, elmaradsz. Egy 2018-as statisztika szerint, az interneten naponta annyi információ születik, amit ha egy ember fel akarna dolgozni, 100 ezer évre lenne szüksége! Hangsúlyozom, naponta!!!  Ebben a rohanó világban, szinte bármit megtanulsz, egy idő után -akár 5 év alatt is- elavulhat. Nem beszélve a felejtésről.
Amit nem használsz rendszeresen, azt egy idő után elfelejted!
Vagyis a nem alkalmazott ismereteink mulandóak. Akkor van egyáltalán értelme a tanulásnak? Természetesen van! Hiszen mindenki szeretne boldogulni az életben, ez pedig tudás és képesség híján, csak szerény mértékben lehetséges.
A tanulási folyamat, az ismeretszerzésen túl, képességeid fejlesztését, életutad megtalálását célozza.
Ez az egész folyamat érted van, a boldogulásodért, a boldogabb jövődért.

A tanulás módszertana nem egy csodapirula, és nem is varázslat, hanem tapasztalati felismerések sorozata, melynek alkalmazásával hatékonnyá és élvezetessé válik a tanulás. Valójában a módszer bennünk van, csak még nem ismertük fel. Ezt segíti, ez a videós összeállítás. Most, 8 pontba szedve nézzük át mit és hogyan tegyünk, hogy megtanuljunk tanulni. A videók után, ne feledd a teszteket és feladatlapokat is megnézni Kezdjük hát el.

  1. Önismeret. Tegyük fel a kérdést, ki vagyok én, mi lehet belőlem? Légy nyitott arra, hogy megismerd önmagad! Ez nem könnyű feladat, hiszen szembenézni erősségeinkkel, gyengeségeinkkel őszinteséget kíván. Ezt azonban gyakran magunkkal szemben sem várjuk el. Kattints ide a videó megtekintéséhez!

  2. Mód ahogy tanulok. Milyen a tanulási stílusom? Hogy tárhatom fel saját stílusom? Megérted, hogy mindenki másképp tanul, és neked is van tanulási stílusod. Megismered a tanulási stílusod jellemzőit, így tudatosabbá teheted a tanulásod. Képes leszel arra, hogy a figyelj a saját tanulásodra a megismert szempontok szerint. Kattints ide a videó megtekintéséhez!

  3. A hatékony tanulás néhány fontosabb technikája. Megtudod, hogy milyen tanulási technikák segíthetik a tanulásodat. Képes leszel alkalmazni ezeket a technikákat különböző tananyagok feldolgozásánál. Kattints ide a videó megtekintéséhez!

  4. A memória fajtái és fejlesztése. Tudni fogod, hogy milyen típusai vannak a memóriádnak. Ismerni fogsz memóriafejlesztési feladatokat. Kattints ide a videó megtekintéséhez!

  5. A problémamegoldó gondolkodás és fejlesztése. Leginkább azon érdemes elgondolkodnod, hogy hogyan szoktál viselkedni, ha számodra nehéznek tűnő problémával találkozol. Mi ennek az oka? Képes leszel megfogalmazni megoldásra váró problémát és lesz egy problémamegoldásokra alkalmas stratégiád! Kattints ide a videó megtekintéséhez!

  6. Szövegfeldolgozás kérdések segítségével. Ismerned kell a korosztályodnak és életkorodnak megfelelő szókincset. Tudni fogod, hogy milyen feladatokkal tudod fejleszteni a szókincsedet. Segíteni fog a helyes kérdezési technika a tananyagok feldolgozásában. Kattints ide a videó megtekintéséhez!

  7. Figyelemfejlesztés. Megtudod, hogy milyen sajátosságai vannak a figyelemnek, amik segítik, vagy épp gátolják annak minél jobb működését. Megismered, hogyan fejlesztheted a figyelmedet. Kattints ide a videó megtekintéséhez!

  8. Gondolataink térképe. Tudni fogod, hogy a gondolattérkép segítségével, hogyan rendezd a tudásodat és ezáltal hogyan könnyítsd meg a tanulási folyamatodat. Kattints ide a videó megtekintéséhez!
Most nézzünk pár válogatást a témában. Találd meg a kedvedre valót!
7 Tipp, Hogy Többet Tanulj Kevesebb Idő Alatt - Tanulási Tippek
Sosem Leszel Fáradt, Miután Végig Nézted Ezt a Videót!
Tanulj akár egy zseni! - A Legjobb Tanulási Technikák
Brian Tracy - Gyorstanulási módszerek
10 Hasznos tanulási tipp, hogy sikeresen leérettségizz
Hogyan Tanulj, Amikor Semmi Kedved Hozzá – Motiváció 4 Lépésben
A Rendszeres Olvasás Előnyei
Olvass Gyorsabban! - 7 Tipp a Gyorsolvasáshoz
Tanulj Meg Jobban Koncentrálni 6 Perc Alatt


Szakíts a Mobiloddal!
Hogyan fejleszd a Memóriád? 8 módszer a memóriád fejlesztésére!
Tanulj könnyen, GYORSAN, hatékonyan !
11 Life Skill, amit az Iskolában NEM TANÍTOTTAK meg neked
Domján László A hatékony tanulás mesterfogásai 1.rész
Domján László A hatékony tanulás mesterfogásai 3.rész
A nyelvtanuláshoz
A leghatékonyabb szótanulási módszer?
OLASZUL 1 HÉT ALATT???
Mozgás és tanulás kapcsolata [avagy: Miért Alulértékelt a Mozgás?]
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz